Vissza a jövőbe!

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület XXXIV. Országos Speciális Művészeti Fesztiválja Kisújszálláson került idén megrendezésre.

VAN Fesztivál… Akik évek, évtizedek óta figyelemmel kísérik az Egyesület, ezen belül az országos/nemzetközi fesztiválok munkásságát, azok pontosan tudják, mennyi megkönnyebbülés társul ehhez az elnevezéshez. Mindannyian érezzük ezt, amint kiejtjük: VAN Fesztivál! Végre van…

A minket körülvevő világ változásairól nem kell külön beszélnünk. Talán kicsit úgy is érezhetjük, torkig vagyunk már azzal, hogy gyakran az arcunkba dörgölnek magyarázatként olyan dolgokat, melyekről legtöbbünk csak olvasmányaiból, filmekből hallott eddig. Világjárvány, karantén, háború… Mondhatnánk, hogy olyan hallani ezeket a kifejezéseket, mintha valami fura, ijesztő regény hátterét akarnánk vázolni. Mondhatnánk. Ha nem éreznénk a bőrünkön minden pillanatban ezeknek a változásoknak a hatásait.

Fesztivál? Művészet? Művészeti fesztivál? Ugyan, mégis kinek van erre mostanság energiája, egyáltalán ki az, aki ezekben a vészterhes időkben még ilyesmivel foglalkozik?! Van ilyesmire igény, van kinek, kivel?! Valódi dilemma ez napjainkban, mikor évtizedek óta működő művészeti csoportok szűnnek meg a források hiánya miatt; próbatermeket, épületeket zárnak be ugyanezért, az emberi veszteségek pedig mindenki életében megjelennek.

Mégis van fesztivál, VAN Fesztivál.

Szomorkás, talán megtört, búslakodó, múltba révedő hangulatra számítottam, bevallom. A világban zajló folyamatok okozta leállás, belassulás után igenis bele lehet fásulni a „teremnek táncolásba”; olyan jelenetek, darabok, versek, zeneszámok tanulásába, melyeket maximum felvételről láthatott a közönség az utóbbi időkben, mert személyesen nem találkozhattunk. Azt a (sérült) előadót, akit a fellépések, az utazás, a fesztiváli együttlétek motiválnak abban, hogy megmutassa tehetségét, mégis mivel lehetne becsalogatni a próbaterembe manapság? Igen, tudom, olyan foglalkozást kell tartani, olyan közösséget kell építeni, de –még, ha így is van-, engedjük most el ezt egy pillanatra, mert ez a világ most egy minden szempontból speciális helyzetet teremtett a mögöttünk álló pár évben. Olyan világot, amiben a legvonzóbb dolgot nem ígérhettük meg biztosan: azt, hogy lesz, VAN folytatás…

Aztán egyszer csak 2022, Kisújszállás…

Varázslatos mesevilágba csöppentek az érdeklődők, már a nyitóestre várva. Megdöbbentő volt a változás… Illetve az, hogy NEM VOLT változás… Ezen a ponton vetődött fel bennem először, ami a fesztiváli hét folyamán szilárd meggyőződésemmé vált: a Műhelynek valamiféle időgépe van. Kell, hogy legyen, mert amit ezen a nyitóesten, aztán az azt követő napokban tapasztaltam, az ide-oda rángatta az elmémet és a lelkemet a szépemlékű múltból a létező, lélegző jelenen át egy előre mutató jövőbe, ami élőbb, lüktetőbb, mint valaha.

Semmi szomorkás, megtört múltba révedés…

Helyette hatalmas ölelés a „magstáb” tagjaitól, az elnök embereitől, akik épp úgy teszik a dolgukat, mint legutóbb. „Programfüzetet kaptatok? Forgatókönyvet én is tudok adni. Mindenki a helyén van? Lányok, kezdjetek sminkelni, mert időben el kell készülnötök!” –Izgatott utolsó simítások minden területen… Mindezt úgy, hogy mindenkinek jut egy mosoly, aki arra téved… Rég találkoztunk, felénk egy ölelésre mindig van idő.

Aztán nézőtér: egymást üdvözlő, boldog arcok, izgatott közönség, leendő fellépőink…

Csak kapkodom a fejem a sok programajánlaton:

„De jó, hogy itt vagytok! Emlékszel, megígértük, hogy megtanuljuk… Ezt most elhoztuk, holnap lépünk fel, ki ne hagyd!”

Máshol, két széksorral mögülünk izgatott lány integet: sziasztoook! Képzeljétek, már filmünk is van, majd meg tudjátok nézni, mert vetítik itt is!

Aztán: néptáncolok… gondoltad volna? Egyszer csak kedvet kaptam benézni a próbára, és ez lett a vége…

„Most kicsit más hangulatú verssel jöttem, kíváncsi leszek a véleményedre.”

„A zenekarral a szabadtérin lépünk fel, majd gyertek!”

Én meg csak állok, aztán már ülök a nézőtéren döbbenten. A Műhelyre jellemző pontossággal és precizitással indul minden. Mit indul?! Megy, gördül, folytatódik… Mert VAN! Jobban van, mint valaha! Felkészült, lelkes előadók, alapos szervezés és persze jókedv, meg szeretet. Nem hiszem el, hogy ez ma van. Éveket kellett visszautaznunk az időben, hogy ennyire lelkesen, pozitívan, ragyogva létezzünk itt ma, ebben a teremben. Vagy csak valami olyan „szerkezetet” indított el bennünk az akarás, ami nem reagál semmilyen negatív körülményre…

A nyitóest okozta hallatlan megkönnyebbülés a fesztiváli hét további napjain is jelen volt.

Felkészül csoportokat, alaposan átgondolt és megvalósított produkciókat láttunk a programban, mely ugyan rövidebb volt, mint azelőtt, de így is jóval hosszabb, mint azt előre gondoltam volna. Sajnos hiányzott néhány évek óta működő művészeti csoport idei bemutatója a palettáról, bízom benne, hogy nem kell végleg nélkülöznünk őket! Akik viszont eljutottak a Magyar Speciális Művészeti Műhely idei országos fesztiváljára –és még így sem vagyunk kevesen-, azok bizonyították, hogy VAN miért, és VAN kinek.

A társastáncosok nagyháti csapata, a Wywaras Dance Group, maga is izzította az időgépet, és sikeresen landolt egy olyan jelenben, ami nagyon szép múltat idéz, egyben követendő példát mutat a műfajban még szárnyaikat próbálgató csoportoknak, ugyanis egy évekkel ezelőtt bemutatott latin mixet újítottak fel, ezt hozták el nekünk.

Iszák Anna, a csapat vezetője, tanára és koreográfusa idevarázsolt nekünk ezzel a megjelenéssel egy egész életművet. És nem csak az övét. A Műhely ikonikus alakja, legkedvesebb mesterünk, Botond Béla tanár úr mozdulatai, a tőle kapott instrukciók is jelen voltak ebben az előadásban, és persze egy hatalmas fejlődés is, ami hosszú évek kitartó munkájának eredménye.

„Szándékosan nem változtattam semmit az eredeti koreográfián” –hallottuk Ancitól, mert úgy akart múltat idézni, hogy az hiteles legyen. Nos, az volt. Abból a szempontból legalábbis, hogy valóban ugyanazt a mixet mutatta be a Wywaras, mint anno. Tény viszont, hogy messze nem ugyanúgy. A csoportra, vezetőjükre jellemző hozzáállás, valamint a Botond Béla tanár úrtól (is) hozott igényesség, a műfaj iránti alázat és a fejlődni akarás ugyanis mára olyan csoporttá érlelte őket, akik bármilyen színpadon megállják már a helyüket. Olyan munka, munkásság az övék, ami nagyon jó, hogy VAN nekünk. Kedves Wywaras, vissza abba az időgépbe azonnal, és irány a jövő!

A moderntánc kategóriában nevezett csapatok közül sokan kelléket, eszközöket használtak előadásukban, ami csak látszólag könnyíti meg a táncosok munkáját. Hatalmas szalagokkal, egyéb kellékekkel összeszedetten dolgozni, nagyon nagy figyelmet igényel, emellett átgondoltságot, kreativitást a koreográfiákban. Olyan próbák előznek meg egy ilyesfajta 3-4 perces bemutatkozást, melyek monotonok, egyáltalán nem könnyűek, és a legkevésbé sem szórakoztatóak. Hacsak nem nagyszerű a csapat… Szívből gratulálok a csoportok vezetőinek a türelmükhöz, a nagyszerű kivitelezéshez!

Minden táncág, de igazából minden más művészeti ág képviselőire is maximálisan igaz volt ez most Kisújszálláson. Kovács Tibor tanár úr szakmai irányítása, tanácsai segítségével értő felkészítők keze alatt kibontakozó néptánc csoportokat láthattunk szerte az országból, mellette Kovács Tibor tanár úr új utakat kereső, mindig megújuló saját munkáit is, amiért hálás köszönet.

A színjátszók felkészítőire mindig is jellemző volt, hogy talán ők látogatják legnagyobb arányban a napi szakmai értékeléseket a fesztiválokon. Ez így történt idén is, a Műhely művészeti vezetője, Fehér István művész úr irányításával nagyszerű beszélgetések kerekedtek az értékeléseken most is. Természetesen ők is kitettek magukért idei évadunkban is, a színjátszócsoportok munkáját többségében az alapos felkészültség jellemezte, az pedig egyértelműen kimondható, hogy minden csoport hozta a képességeihez mért legmagasabb színvonalat. De legalábbis mindenki törekedett rá.

Nagyszerű zenekarokat hallhattunk, remek énekkarokat, szóló énekeseket. De a versmondók is nagyon felkészülten érkeztek fesztiválunkra, melyet a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület műhelyes fesztiválfilmjei, alkotóinak saját munkái színesítettek.

Kiválóan sikerült a kisújszállási fesztivál idei szabadtéri programja is, talán soha nem volt még akkora szükség erre, mint most. A színháztermen kívül is jól érzi magát együtt ez a népes közösség, különösen, ha együtt játszhatunk, versenghetünk. Ez a nap is remekül sikerült, akárcsak a meglepetés filmvetítés.

A szervezőknek köszönhetően kicsit úgy érezhette a fesztivál közönsége, mintha Kisújszállás szülötte, Csukás István is velünk tartott volna ebben a pár napban. Beszélgetések, kiállítások formájában köszöntek vissza népszerű alakjai, melyek különös hangulatot biztosítottak a fesztiváli hét folyamán.

Mesefigurák, mesék színesítették ezt a csodálatos környezetet. A legszebb mesét mégis maga, a VAN Fesztivál megvalósulása mondta el nekünk idén. A Magyar Speciális Művészeti Műhely művészeti csoportjaink létezése, megjelenése ezen a színpadon ugyanis olyan szépet mesél nekünk erről a világról, hogy kicsit magunk is jobban szeretünk élni benne!

Kincs Alexa