VAN Fesztivál…

Sokan fellélegeztünk idei Műhelyes országos fesztiválunk tömör, de minden lényeges információt tartalmazó egyszavas „jelmondata” láttán, hiszen a legbíztatóbb, leginspirálóbb szó lett az idei mottója a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület XXXI. Speciális Művészeti Fesztiváljának. Az, hogy VAN. Persze a múltidő is ugyanilyen grandiózus, ha a Műhely mögött lévő 3 évtizedet tekintjük kiindulópontnak, jövő időben meg ne is gondolkozzunk, legyen a VAN egy végtelenített jelen, ha szabad kívánni! A lényeg, hogy VAN Műhely, VAN művészeti tevékenység, VAN, igen, minden nehézséggel is dacolva VAN aktivitás, és VAN Fesztivál is… Nem is akármilyen!

A Vörösmarty Színház adott otthont idei országos rendezvényünknek, és számtalan helyszín még. Kollégium, szálloda, étterem, művelődési ház, közterek, csónakázó tó… Minden körülmény adott volt, hogy valóban otthon érezze magát népes családunk ebben a csodálatos városban. Szívből köszönjük!

Mindez persze nem lett volna ennyire igazi vendéglátóink, helyi Műhelyes intézményeink vezetői, dolgozói, önkéntesei és persze lakói nélkül. Hihetetlen odaadásuk, fáradhatatlan lelkesedésük eredményeként minden program zökkenőmentesen zajlott. Egy gördülékeny és eseménydús programon vehetett részt, aki velünk tartott idén.

A Szent István Művelődési Házban, mindjárt a hivatalos nyitóest előtt már elvarázsolta az érdeklődőket a MásKép, az újpalotai ÉNO alkotóműhelyének festménykiállítása. A kiállítás megnyitóján már megszületett a varázslat… Ott bujkáltak ugyanis az izgatott alkotók is a helyszínen… Az érdeklődők közt elvegyülve szemlélődtek, ha pedig egy-egy bámészkodónak kérdése akadt adott alkotással kapcsolatban, maga a „művész” válaszolt a névtelenség homályából előlépve. És –mondanom sem kell- valódi válaszokat kaptunk. Választ arra, hogy miért is VAN ez az egész. Róluk írták, hogy őszinte, spontán, intuitív világok nyilatkoznak meg alkotásaikban, melyek hamisítatlan eredetiségükkel és elementáris lendületükkel bontják le a művészet elitista falait. Számomra ez a rendezvény a kérdező-válaszoló, az alkotó-néző, sérült-ép ellentéteket is elmosta. Egyszerűen jó volt ott lenni. Meghallgatni egy-egy kép valódi történetét, látva a festője szemében azt a csillogást, amit csak valódi lelkesedés szül, és ami ragályos… Kíváncsi emberekkel volt tele a terem a megnyitó elején, és mosolygó, boldog emberek távoztak onnan a képeket és persze a megnyitót, mint eseményt átélve. Nem lehet említés nélkül hagyni az elhangzott versek nyújtotta élményt, és nem utolsó sorban a tényt, hogy Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző zongorajátékában élőben gyönyörködhettünk a megnyitó ideje alatt. Amikor országosan ismert és elismert művészemberek támogatják Műhelyünket megjelenésükkel, az a legszebb példa az elfogadásra. Az újpalotai ÉNO egyébként mestere az ilyesfajta varázslatnak, hiszen Angyal András táncművész fesztiválunkon való felbukkanását is nekik köszönhetjük.

A varázslatok sorát idei Nyitóképünk folytatta. Már a Négy évszak címet viselő produkció stáblistája is sokat sejtet… „A polgárdi Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény lakóinak és a Székesfehérvári Arany EGYMI Ezredéves Általános Iskolája és Készségfejlesztő Iskolája tanulóinak közös koreográfiája a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Csombor Néptánc csoportjával, és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészeti Iskola tanulóival”… Valódi integrált nyitóképet láthattunk. Ahol ép gyermekek sérült művészekkel, valódi művészpalánták sérült alkotókkal tökéletes összhangban munkálkodtak együtt. Minden elismerésemmel együtt csak annyit mondhatok, ezekért a pillanatokért VAN valójában, ami miatt érdemes a Műhely fesztiváljain nézőként is megjelenni… Örökre beleégett a retinámba, ahogy Bunford László versmondó megjelent a színen, és ahogy egy csodálatos mesevilágot bontott ki, majd táncolt körénk a társulat. Így együtt…

Horváth Elemér „Emi” hegedűművész és Horváth Péter zongoraművész jelenléte is emelte az est fényét, köszönjük a közreműködést!

Idén új színfolt volt a társastáncos tábor résztvevőinek közös latin bemutatója a nyitóesten egy három táncos összeállítás formájában. Botond Béla tanár úr táncmixét Balmaz, Bánhalma, Regöly és Újpalota társastáncosai mutatták be, nagyon lelkesen. Produktumuk egyértelmű üzenete, hogy VAN a Műhelyben képzés, VAN tábor, és persze VAN egy összetartás, egy együtt gondolkodás is, hiszen ez a formáció már létszámát tekintve is hatalmas. Mindenki nagyon igyekezett a képességei maximumát nyújtani, pedig a táncok választott lépésanyaga már-már túlmutatott a kezdő szinten.

A táborban megejtett jó alapozás, és a gondos szintentartás egyértelműen érződött a produkción. Még azt sem bántam, hogy adottságaikban teljesen különböző táncosokat láttam egy koreográfián belül, mert az egymáshoz odafordulás, egyfajta „veled vagyok, meg tudod csinálni-üzenet” áramlott le a színpadról. Talán ők lesznek egyszer a mi „Nemzeti SzíVkottásaink”… Csak támogatni tudom az ilyen kezdeményezést, és egyben mindenkit bíztatok arra, hogy a Műhely művészeti táborait is látogassa. A társastáncos felkészítő teamtől megható gesztus volt az egyenpóló. Minden bizonnyal a Mesternek is jól esett az a gesztus, hogy a csapat Botond Béla tanár úr képével ellátott pólókban lépett fel, még, ha ő jóval szerényebb ember is annál, hogy ezt megemlítse.

Szívből gratulálok az egész produkcióhoz! És természetesen az említett csoportok saját, új számaihoz, darabjaihoz is. Új utakat kereső, ebben élenjáró csoportokról beszélek itt egy füst alatt, de semmiképp nem összemosva munkáikat, hiszen mindenki a tőle megszokott stílusban precízen, igényesen dolgozott, mint mindig.

A társastáncos mezőny megjelenéseire egységesen is jellemző volt idén az átgondoltság, és a magas minőségre való törekvés. Pedig sokan azt hinnék, hogy szélmalomharcot vívunk/vívtok, hiszen ez a műfaj a táncok közül az, amelyik talán a leginkább „matekozós”. Mikor az ember az első táncóráján azon görcsöl, hogy biztosan tudja-e majd, hol van a jobb, meg a bal; és ilyeneket hall, hogy „negyedfordulat”, meg „háromnyolcad”… Kész is a pánik.

A mi társastáncosaink mára többségében magabiztosak és pontosak. Persze mindig akadnak kivételek, és vannak melléfogások. De az ilyen esetek is csak azt jelzik, hogy munka folyik a próbateremben, mindig igyekszünk megújulni, kicsit felülmúlni önmagunkat. És ez rendjén is van így. Mégis azt javaslom, hogy „a kevesebb, több”-elvet vegyük alapul a felkészülésnél, ha azt látjuk, hogy csoportunk képességeit meghaladja egy adott vállalás.

A szamba után talán a jive a legnehezebb latinunk. Foglalkozni kell vele, mert, ha jól megy, az egyik legtapsoltatóbb, legszórakoztatóbb tánc lehet színpadon. De bemutatni kizárólag akkor szabad, ha már valóban jól megy mindenkinek. Ennek mihamarabbi megvalósításához pedig szintén „a kevesebb, több”-elven vezet az út. Lassú gyakorlótempóban nagyon pontosan ki kell gyakorolni az alaplépést. Amíg ez nem megy mindenkinek, nem érdemes figurákat tanítani, mert alapjaiban inog a dolog, semmiképp nem fog működni. Még mindig lassú tempóban meg lehet tanulni ezután egy-két alapfigurát (pl. Hip Bump/Csípő-váll érintés, Helycsere, Stop And Go). Amikor ezzel is boldogul mindenki a csoportból, biztosan bírjuk majd együtt a normál jive-tempót is. De míg nem pontos az alaplépés, addig nem szabad gyorsítani a tempón. Mint ahogy a fellépéseken sem javaslom bemutatni. A legtöbb néző nem táncos. Többségüknek fogalma sincs a különböző táncok lépésanyagának nehézségi fokozatairól. De azt mindenki látja, hogy jó valami, vagy rossz. Az egyszerű lehet szórakoztató. A hibás mindig a felkészületlenség látszatát kelti, akkor is, ha egyébként rengeteg munka van benne.

A standardeknél a leggyakrabban előforduló típushibákkal találkoztunk. A bécsi keringő alaplépése nem „lép-zár, lép-zár-kombináció”, ilyen lépés a bécsi keringőben NINCS! Amíg nincs helyén az alaplépés, nincs a helyén a többi lépés sem. A másik hiba itt, amikor fölöslegesen túlcicomázott díszítőelemekkel zsúfolja tele a koreográfia készítője a produkciót. Jó ízléssel megválasztva az arányt, ezek valódi ékei lehetnek egy bemutatónak, viszont semmiképp nem terelik el a figyelmet a tánctudásbeli hiányosságokról. Itt is javaslom figyelembe venni a táncosok egyéni adottságait. Akkor forogjunk, ha valóban tudunk FOROGNI, illetve akkor emeljünk, ha tökéletesen tisztában vagyunk az adott emelés technikájával, (meg, persze ha elbírjuk a partnert). Egy jó tartásban és terekben szépen táncolt 3-4 alaplépésből álló koreográfia sokkal hatásosabb, mint az erőltetett kunsztok rosszul kivitelezve.

Fellépő ruhák tekintetében általában igaz volt az alkalmasság. Egyre letisztultabbak, jobbak a ruhák. Már csak itt-ott látok kivillanó pántokat, vagy színben nem harmonizáló fehérneműt. Elsőre ez fölösleges kötekedésnek tűnhet, tudom, de mikor színházi megvilágításban táncolunk, előtérbe kerül ezeknek az „apróságoknak” a fontosága. (Áttetsző fehér ruha alá testszínű fehérneműt javaslok, ha valóban láthatatlanná akarjuk tenni; a vállakon itt-ott még mindig kivillanó pántokat pedig el lehet tüntetni, ha a táncruha szabásánál odafigyelünk, hogy a vállpánt vastagabb legyen, mint a fehérnemű pántja.) A teljes hátat mutató ruhát is csak akkor javaslom, ha nem „villan ki alóla” semmi, illetve, ha az minden táncosnak jól áll.

A Mohács-Kölked Református Társegyházközség Pándy Kálmán Otthona Mohácsról a jó gyakorlatot mutatta be. Ízlésesek és elegánsak a fellépőruháik. (Valamint a koreográfiáik és a zeneválasztás is).

A zeneválasztás tekintetében – némi képzavarral élve – kijelenthetem, hogy idei fesztiválunk standard Despacitója Ed Sheeran Perfectje lett, amire talán 4 nagyon különböző koreográfiát is láttunk. Mindenki mindig valami újjal, slágeressel szeretne előrukkolni, így ez rendre előfordul versenyeken is. Nem hibáztatok senkit ezért, mert valóban jó az a gondolat, hogy alapértelmezésben kellemes érzés egy olyan produkciót nézni, aminek ismerem a zenéjét. Érthető az is, hogy a csoport is szívesen táncol rá. Én mégis kerülném a legfelkapottabb zenék használatát. Pontosan a „tizenkettő, egy tucat” érzés miatt. Nem azt javaslom ezzel, hogy zenei ritkaságokra táncoljunk, dehogy! De például a Perfectet én most „pihentetem”. Annyit hallottuk mindannyian mindenhol, hogy betettem a „használható, jó zenék” táncos mappámba, és majd 1-2 év múlva fogok rá dolgozni. Még akkor is a fülekben fog csengeni a dal, de akkor már kevesebb az esélye, hogy még ötször halljuk ugyanazon a rendezvényen, amin mi is fellépünk. Naprakész lehet valami figurálisan/koreográfiában/ötletben is. Persze ez nem kritika, és nem is biztos, hogy jó a gondolatom ezzel kapcsolatban, ez csak egy vélemény.

Mint ahogy az is inkább csak tanács, hogy egy zenén belül csak abban az esetben váltsunk táncot, ha azzal nem zavarjuk össze a kezdő táncos eddigi tudását, vagy, ha ezt a zenében bekövetkező tempó változása feltétlenül indokolja. A későbbiekben meghálálja magát a letisztult, stabil alapozás, hiszen ilyenkor ismerkedünk magával az adott tánccal is. Nem csak lépésanyagával, de a zene jellemző ütemével, a tempójával is. Csak nagyon rutinos, gyakorlott táncosoknak javaslok ilyen „táncegyveleg” koreográfiát készíteni. Olyanoknak, akik már egyértelműen különbséget tudnak tenni a 2-3-féle használt tánc között, és semmiképp nem mossák össze ezeket a későbbiekben.

Moderntánc szekcióban engem még mindig zavar egy kicsit a pontatlan megfogalmazás. Az az érzésem, hogy táncos mezőnyünk ide nevez minden olyan táncprodukciót, amit nem tud besorolni máshová, de ez nem minden esetben fedi a moderntánc fogalmát, még, ha nagyon modern is a tánc… Láttunk ebben a kategóriában színpadi táncot, diszkót, hastáncot, latin elemeket mutató zumba-jellegű koreográfiákat, de „jeltáncot”, sortáncot és szenior táncot is. Tudom, hogy jelentkezési lapon valahová be kell sorolni a produkciót. Azt is tudom, hogy, ha biztosan nem néptánc és nem társastánc (ezeket a legkönnyebb „ránézésre” kizárni), akkor kézenfekvő a „moderntánc” kategóriát megjelölni, ami érthető. De a leírás-résznél mindenképp javaslom a látott PRODUKCIÓ pontos bemutatását.

Ezzel épp az értékelést könnyíthetjük meg. Ha pl. egy szenior táncot látunk, amit szenior táncként vezetnek fel nekünk a konfban, azt teljesen más elvárásokkal fogadja a közönség (valamint az értékelő), mintha egy jazzbalett formációt vár. Ez csak egy jószándékú tanács a későbbiekre. Minél színesebbek a produkcióink, annál érdekesebb ez a fesztiváli közönségnek, de fontos, hogy a néző pontosan tudja, mire számítson. Egyébként a szenior táncot egy nagyon különleges és hasznos műfajnak tartom, üdvözlöm a megjelenését fesztiválunkon.

A különböző „eszközös” táncoknál is egyre jobban működik a kellékhasználat csoportjainknál, de itt fontos, hogy soha ne felejtsük el, hogy a táncos elsődleges eszköze a saját teste. Nem a kendő táncoltat engem, nem a kendő a főszereplő. A hangsúly mindig a táncoson legyen, ne a kellékeken!

Kovács Tibor tanár úr néptánc koreográfiái, valamint a hozzá köthető (műhelyes továbbképzések, szakmai tanácsadás, táborok) felkészítők és táncosok munkái valódi szívet melengető és lelket gyönyörködtető élménnyel ajándékozták meg fesztiváli közönségünket idén. Beszédes, modern, mégis tökéletesen hagyományőrző, de távolról sem „stílustörő” csodaprodukciókat láttunk idén néptánc kategóriában, köszönöm az élményt!

Csak úgy, mint Botond Béla tanár úr társastáncosai, vagy Szél Anikó mozgásszínházas csoportjai, Fehér István színjátszóival együtt egyértelműen magukon viselik a rendszeres konzultáció által megsegített fejlődés nyomát. Javaslom, hogy mindenki vegyen részt a fesztivál szakmai értékelésein, ami mostanra egyfajta „kerekasztal-beszélgetéssé” nőtte ki magát. Minden felkészítőt biztosíthatok arról, hogy a szakmai értékelők és az aznap fellépő felkészítők is a legnagyobb szeretettel fordulnak egymás felé, merjetek eljönni, akkor is, ha esetlegesen tisztában vagytok a csapat produktumának hiányosságaival! Lehet, hogy együtt megtaláljuk a módját, hogyan zökkenhettek ki egy alkotói mélypontról, vagy épp hasznos tanácsot kaphattok a későbbiekre!

Nagyszerű színjátszók, versmondók, mozgásszínházas produkciók, énekesek és zenekarok is színesítették a fesztivál programját. Egyre változatosabb a repertoár a zenekaroknál, már nem egymásra hasonlítanak, egyre inkább saját mondanivalót keresnek, amit saját stílusban, műfajban fogalmaznak meg. A színpadi megjelenés szinte minden esetben hibátlan, szívből gratulálok.

Külön köszönet a kisfilmekért, a Fábián Gábor különleges filmes világában való kalandozásért!

A színjátszók gyakran megnevettettek – a szó legpozitívabb értelmében –, bár lehet, hogy a mesejátékok előadása helyett legközelebb talán saját darabot választanék (mert a színjátszók Despacitója a Ludas Matyi volt idén). Mozgásszínházas csapatok etűdjei, jelenetei pedig egyre inkább megtalálják a keresett ívet és hangsúlyt. Dinamikus, egyre táncosabb és érthetőbb a megfogalmazás, köszönöm az élményt!

Hangulatos fesztivál piknik remek programokkal, fesztiválklub, mosolygó, elégedett fellépők mindenütt… VAN ennek a mozgalomnak jövője! Nem lehet másképp!

Kincs Alexa, néző