Logo

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS - SZÍNJÁTSZÁS

Székesfehérváron vagyunk, ebben a gyönyörű városban, ami egy kis gyöngyszeme Magyarországnak. Kellemes környezetben, impozáns színházban nézhetjük végig mit is alkottak a művészeti csoportok. Ezek mellett a délutáni és az esti programokon is részt vehettünk , ahol a felhőtlen szórakozás mellett azért jut idő a nagy beszélgetésekre , eszmecserékre, barátkozásokra is.

Nem is csalódtunk, mivel felejthetetlen élményekkel távoztunk el egy pár nappal később. A búcsúzás nem volt könnyű.

Egy végtelen történet: Szombathely

Már az elején tudtam, itt mindennek helye van, a képi és a zenei világ össze van hangolva. Az alkotó tudatában van az érzékek működésének és egy letisztult, érthető történetet elevenített meg a számunkra. A zenei aláfestés és a színészi munka is találó volt és professzionális. A gondozottak biztos mozgással vettek részt ebben az előadásban, úgy érzem, nem volt üresjárat. Köszönöm és gratulálok!

Abádszalók: Történet

Az abádszalóki csoporttól a legnagyszerűbb előadást láttam eddig. Hihetetlen érzékkel igazodott a táncosai képességéhez. Megélt történetet láttam, találó zenével, szóval nagy gratuláció!

Platán csoport: Kecskemét

Ezt a csoportot is imerem már régebb óta és tudom, szorgalmas, lelkes csapat a pedagósokkal együtt. Minden évben készülnek valami érdekes produkcióval. Ezen a fesztiválon is olyan előadással szerepeltek, ami egyszerű eszközöket és kifejező mozdulatokat tartalmazott. A leplek használata sem volt meglepő, mivel máskor is használtak ilyen eszközöket. Mégis, most úgy érzem, kicsit alulvállalták magukat, talán kevesebbet, statikusabbat nyújtottak ebben a produkcióban. A jelnyelv használata gyönyörű, de nem értettem annak elhagyását a dal alatt. A munkához gratulálok és várom a találkozást jövőre!

Eger: Meghalsz banya!

Lehet mondani, hogy kissé elfogult vagyok az egriekkel, most mégsem erre fogom azt a tényt, hogy nagyszerű előadást láttam! Kezdve a jól kiválasztott történeten keresztül, a jó szereposztáson át, a hozzáértő rendezésen túl, a nagyszerűen meghúzott szöveggel, a jó poentírozással ( ami nem könnyű), csak szuperlatívuszokban tudok beszélni az előadásról.

A gyerekek jól hangsúlyoztak, értettünk minden szót, a viszonyok is tiszták voltak. Szórakoztató volt! Gratulálok!

Sugár Boglárka: Mirza

Boglárka szépen, érthetően, jól értelmezve mondta versét. Külön öröm , hogy nincs bedszédhibája. Ami jótanács, hogy merjen nagyobb szüneteket tartani, hogy benne és a nézőben is megszülethessen erőteljesebben a gondolat! Gratulálok!

Magyar Magdolna: A kutya meg a nyúl

Magdolnát sokat láthatjuk verset mondani, szépen, tisztán szaval, most is ez történt. Gratulálok!

Ivánfi Mária: Rózsa vers

Mária kissé nehezebben beszél, de amit szavalt érzelmekkel teli volt és átadta magát neki! Köszönöm!

Görtler Szilvia: Nem vagy kevesebb

Szilvia szépen , érthetően mondta versét, értette, amit szavalt. Gratulálok!

Szabó Blanka, Horváth Beáta

Sok bizonytalaságot éreztem ebben a produkcióban. Mivel ketten léptek színpadra (és ez nagyszerű ötlet) az egymással való viszonyt is megmutathatták volna, hogy lássam, mint néző a kapcsolatot köztük. Köszönöm a munkát!

Viszket Zsolt

Jó kiállású fiatalembert láttam, aki ízesen beszél, kellemes orgánummal. Csak így tovább, gratulálok!

Fodor Erzsébet

Az egyik kedvencem volt a fesztiválon! Elénk varázsolta Erzsike ezt a történetet, mivel olyan ízesen,felszabadultan,jó humorral,  átéléssel, ráadásul  jelmezben mondta el, hogy egy pillanatra sem zökkentünk ki a figyelemből. Köszönöm!

Ágfalva: Ludas Matyi

Mindig bajban vagyok, ha Ludas Matyival találkozom. Az egyik legnehezebben előadható történet, több helyszínen játszódik és nehezen megformálhatók a karakterei. Sajnos ez az előadás sem okozott pozitív csalódást. Kezdve azzal, hogy a filmzene rossz minőségben szólalt meg, a gondozottak nem tudták biztosan a helyüket , folyamatos volt a lötyögés a jelenetekben. A helyszínek sem voltak kitalálva, nem lehet, hogy a semmit nézegetik a szereplők, amikor egy erdőben vannak. Legközelebb talán egy egyszerűbb történetet kellene hozniuk, ami közelebb áll témájában a gondozottakhoz! Várom a találkozást jövőre!

Bánhalma, Csutka Jutka csapata

Egy vidám, érthető, dinamikus, fiatalos mozgásszínházi előadást láttam! Jó volt a zeneválasztás, talán a minőségük nem volt a legjobb de ezzel együtt is nagyon élveztem! Köszönöm Jutka!

Jászberény: Szabadon

Elég statikusra sikeredett ez az előadás, mondhatjuk kezem-feje, mivel elmutogatták a nagyszerű dal szövegét. Rengeteg szünettel, amit ki lehetett volna tölteni térformával, vagy látványos de egyszerű mozdulatokkal. Bátorítom a jászberényieket, merjenek többet vállalni, meg tudja csinálni a csoport!

Makula Rómeó: Szülőföldemen

Rómeó mindig elvarázsol! Profi színészi beleélést látok, amikor őt hallom szavalni. Olyan lélekkel képes magával ragadni, ami ritka. Külön megemlíteném, hogy a "sárga cserebogár" sorokat mindig más érzelemmel, más dinamikával mondani: zseniális!

Hársfa egyesület: Hullám Izabella

Jó képességű szereplőket láttunk ebben a csoportban, ám sok volt a bizonytalanság, ami a nagyszínpadnak is köszönhető. Talán emiatt nem jöttek át a poénok, lassabb volt a produkció. Több cselekvést is láttam volna, a statikus beszélgetés helyett, ám összességében élvezhető volt az előadás. Köszönöm!

Ambrózia színjátszócsoport Ajka: Döbrögi

A szuper mai szövegezés nagyon tetszett, hogy a mai embert láttam a színpadon. A kutya megoldása is kreatív volt vicces. Láttam a  viszonyokat és a  szándékokat az előadásban.

Ám ami  furcsa volt, hogy a Döbrögi hangja felvételről ment és a színésznek egy halovány gesztusa nem volt mellé. Ez érthetetlen egy fesztiválon!

Nem tudtunk személyesen beszélni az alkotókkal de remélem fogunk még találkozni és szívesen segítek ha megoldási vagy bármilyen probléma adódik legközelebb.Gratulálok a munkához!

Ertl Tibor: Sem emlék, sem varázslat

Tiborral már többször találkoztam, hihetetlen mélységei vannak és olyan átéléssel szaval, hogy magával ragadja azt, aki hallgatja. A férfias orgánuma még többet ad a depresszív előadásmódhoz. Köszönöm és gratulálok!

Szolnok Sok a Duma: A vén csávó srácai

A történet érthető, követhető módon lett megjelenítve. A szolnokiak képességeikhez mérten narráltak vagy frappáns, egyszerű mozdulatokkal segítették az előadást. Köszönöm az alkotóknak a tömör megfogalmazást, a jó szereposztást és a témaválasztást! Gratulálok!

Hársfa egyesület: Kérek egy jegyet

A két szereplőnek nagyon átütő karaktere van, sokszor láthattuk már őket fellépni. A közönség is szerette a fiúkat minden alkalommal. Viszont rengeteg bizonytalanság volt a szöveg nagy mennyisége és olvasása miatt.

Mint említettük az értékelésen is, talán bizonyos mozdulatok, cselekvések sorát érdemes lenne beleépíteni a produkcióba, így a statikussága is csökkenne és a nézőnek is színesebb lenne az előadás.

Veszprém: Helén a tehén

Ez a produkció teljesen a helyén volt. Látszott a rendezői munka, lehetett érteni a szöveget és a karakterek megformálása is rendben volt. Talán a jelmezek nem voltak eltalálva minden szereplőnél, de ennek ellenére nagyszerű volt!

Bóly: Ludas Matyi

Szeretném megköszönni a bólyiaknak, hogy bebizonyították, ők tudnak Ludas Matyit játszani! Köszönöm az előadás átgondoltságát, a pontos koreográfiát, amivel a vezetőjük irányította a látottakat. A díszlet egyszerű, de fontos segítséget adott a szereplőknek ezen a nagyszínpadon.  A zenei részek lazították a történetet szerkezetét, így nem éreztem hosszúnak a mesét. Sok kreatív ötletet tettek bele, nekem a fák bejövetelei voltak a kedvenceim. Zseniális!

Kiss Ákos

Annyira szépen, tisztán, nyitott lélekkel mondta verseit ( ami több is volt a fesztivál ideje alatt), hogy nem lehet nem szeretni Kiss Ákost!

Zsira:

Szép, letisztult mozgásformákat láttam, érthető történetet. A zenei végszavakat nem sikerült eltalálni helyenként és talán több és dinamikusabb térformával lehetne színesíteni az előadást, de az irány jó, csak így tovább!

Szél Anikó, színész

Last modification: V 20 jan. 2019
Template designed by MSMME