Fesztivál 2018

Fesztivál 2018

Határok nélkül - Speciális Művészeti Fesztivál Székesfehérváron

Írta: Super User

A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 2018. július 2-6. között rendezi meg a fogyatékossággal élő emberek XXXI. Országos Speciális Művészeti Fesztiválját Székesfehérváron.

1987-ben Egerben került megszervezésre az első ilyen kulturális fesztivál, akkor még népdal- és néptánctalálkozóként, majd idővel több művészeti ággal bővülve összművészeti fesztivállá szélesedett, és évente más-más városban, 2002-ben már egyszer Székesfehérváron került megrendezésre.

A kulturális fesztivál elsődleges célja az értelmi fogyatékos emberek otthonaiban, rehabilitációs intézeteiben, napközi otthonaiban és speciális iskoláiban működő művészeti műhelyekben és kultúrkörökben végzett művészeti munka és kulturális tevékenység bemutatása. Ezen túlmenően azonban két olyan kiemelten fontos elvárásnak is meg kell, hogy feleljen a fesztivál, mint a kultúraközvetítés, azaz a sérült művészek sajátos látásmódjának közvetítése, hasonlóképpen számukra kulturális javak közvetítése, valamint az egyes műhelyek és alkotói közösségek egymás közti kapcsolatainak ápolása és kiszélesítése.

Bővebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS - Társastánc

Írta: Botond Béla

Ebben az évben július 2–6. között Székesfehérvár adott otthont a XXXI. Speciális Művészeti Fesztivál programjainak. Az egyesület és a város színvonalas körülményeket biztosítottak a lebonyolításhoz. A Vörösmarty Színház exkluzív színhelye volt a bemutatóknak kellemes szórakozást nyújtva a látogatók számára.

Bővebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS – ÉNEK ÉS ZENE

Írta: Kováriné Bujdosó Lilla

Az idei fesztivál számomra kicsit más volt, mint az eddigiek. A hazai pálya terhe nyomta a vállunkat. Szerettük volna, ha megérkeztek, minden készen álljon, minden jól sikerüljön, mindenki feltétel nélkül érezhesse jól magát. Teher, de még is édes teher volt ez. Jó volt Fehérváron üdvözölni, vendégül látni titeket.

Igyekeztünk Elnök Úrnak minden segítséget megadni a hazai pálya előnyeit kihasználva. Bízom abban, hogy ez sikerült és mindenki jól érezte magát!

Nézzük a csoportok színpadi munkájának értékelését. Öröm számomra, hogy úgy látom újra, egyre többen érkeztek zenei, zenekari produkciókkal. Tizennyolc zenei produkciót láthattunk, mindegyik élmény volt a maga nemében.

Bővebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS - Néptánc

Írta: Kovács Tibor

Remek hangulatú fesztivált kaptunk megint, Székesfehérváron. Szinte már felsorolni sem tudom azokat a részleteket, amik emelni tudják a rendezvény értékét, mert számomra hibátlan lebonyolítású fesztiválon vagyunk túl.

Napsugár Klub Abádszalók: Történet!

Mivel én voltam a tánc koreográfusa, szakmailag nem értékelném, de azt, hogy ez a három fiatal maximálisan teljesítette az én és a maguk elvárását, meg ér egy nagy-nagy dicséretet. Olyan színpadi rutin alakult már ki az előadókban, hogy megirigyelheti sok-sok szereplő is. Persze ehhez rengeteg munka és gyakorlás kell, ami igazolja azt, hogy szinte nincs lehetetlen. Gratulálok nekik!

Bővebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS - SZÍNJÁTSZÁS

Írta: Szél Anikó

Székesfehérváron vagyunk, ebben a gyönyörű városban, ami egy kis gyöngyszeme Magyarországnak. Kellemes környezetben, impozáns színházban nézhetjük végig mit is alkottak a művészeti csoportok. Ezek mellett a délutáni és az esti programokon is részt vehettünk , ahol a felhőtlen szórakozás mellett azért jut idő a nagy beszélgetésekre , eszmecserékre, barátkozásokra is.

Bővebben

SZAKMAI ÉRTÉKELÉS - SZÍNJÁTSZÁS

Írta: Fehér István

Örülünk neki. Valamennyien. Tényleg. Örülünk, mert bár csökken a fellépők száma, de azért még „VAN” fesztivál. Örülünk, mert bár elég perifériális a sérült emberek tevékenysége néhány ember tekintetében, még fel-fel bukkanunk és hathatós segítségükkel „VAN” fesztivál. És örülünk, mert a lemorzsolódások ellenére mindig találkozunk – találkozhatunk olyan emberekkel, akik pillanatok alatt ráéreznek a műhely feladatokra, integrálódnak és terheket vesznek magukra, és akkor „VAN” fesztivál.

Bővebben

VAN Fesztivál…

Írta: Kincs Alexa

Sokan fellélegeztünk idei Műhelyes országos fesztiválunk tömör, de minden lényeges információt tartalmazó egyszavas „jelmondata” láttán, hiszen a legbíztatóbb, leginspirálóbb szó lett az idei mottója a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület XXXI. Speciális Művészeti Fesztiváljának. Az, hogy VAN. Persze a múltidő is ugyanilyen grandiózus, ha a Műhely mögött lévő 3 évtizedet tekintjük kiindulópontnak, jövő időben meg ne is gondolkozzunk, legyen a VAN egy végtelenített jelen, ha szabad kívánni! A lényeg, hogy VAN Műhely, VAN művészeti tevékenység, VAN, igen, minden nehézséggel is dacolva VAN aktivitás, és VAN Fesztivál is… Nem is akármilyen!

Bővebben

Szakmai beszámoló 2018

Írta: Asztalos Zsolt

Amit megtettünk, avagy 2018-ra visszatekintve  Nem minden a pénz, de esetünkben jó, ha VAN, mert így egy olyan évet tervezhettünk, amely túlmutatott lehetőségeinken. Sok év után most mondhattuk el, hogy úgy adtunk tagjainknak, hogy volt miből gazdálkodni.

Az EMMI szociális államtitkársága és az FSZK, az EMMI kulturális államtitkársága és az NKA, meg a NEA milliós támogatásai lehetővé tették, hogy a rendezvényeinket meglehetős biztonsággal hirdessük meg, és finanszírozzuk. Köszönjük Államtitkár Urak!

Bővebben